Vendégünk volt Balog Zoltán miniszter
A június 19–25. között lezajlott Szent László Napok zárónapjának vendége volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A rangos meghívott vasárnap délután érkezett a nagyváradi várba, ahol Zatykó Gyula, a kulturális fesztivál főszervezője fogadta. A felek tárgyaltak a Szent László Napokról, annak jövőjéről, majd bejárták a várudvart, ahová egyre csak özönlött a tömeg az esti koncertekre – aznap az egykor Váradon megalapított Metropol-Group és az 55 éve várt Omega együttes lépett színpadra.
Balog Zoltán a két koncert között köszöntötte a kulturális fesztivál résztvevőit. Rövid megszólalásában azt Szent László-legendát idézte, miszerint a lovagkirály koporsója elindult Várad felé, a szent királyunk ugyanis azt szerette volna, ha az általa alapított várban helyezik örök nyugalomra. „Ez a történet nekünk azt üzeni, hogy az utat Várad felé meg kell találni, és az nagyszerű dolog, hogy a váradiak a világ minden részéből hazajönnek a Szent László Napokra. Akik Várad felé megtalálják az utat, találják meg egymás felé is. Mi magyarok, találjuk meg az egymás felé vezető utat, és ebben segít nekünk az Omega” – fogalmazta meg a tárcavezető.
Ebben a városban az alfa az Szent László – tette hozzá, bejelentve egyúttal az egybegyűlteknek, hogy a magyar kormány Szent László örökségét, a váradi római katolikus püspöki palotának a rendbehozatalát, a magyar örökség megerősítését 2 milliárd forinttal támogatja. „Mert ami a miénk, arra vigyázni kell, azt nem szabad kiengedni a kezünkből, és ebben szeretném, ha szövetségesek lennénk” – fogalmazott.