Omega-koncert a Szent László Napokon

Sok nagyváradi régi vágya teljesül a Szent László Napok június 25-ei zárónapján, amikor nem más lép a várban felállított színpadra, mint a legendás Omega együttes. A mai fiatal felnőttek, felnőttek és idősebb generáció képviselőinek fejében valószínűleg már a zenekar nevének hallattán egymást váltják a népszerűbbnél népszerűbb Omega-slágerek, most nem is fogunk neki azok felsorolásába, inkább pár érdekességgel szolgálunk Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas sztárvendégünkről.

Az 1962-ben megalakult Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal).

Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször.
Romániai viszonylatban ugyanakkor mindenképp meg kell említeni, hogy az Omega a kommunizmus legsúlyosabb éveiben, 1980-ban már járt nálunk, a körút azonban csak Brassót, Temesvárt, Aradot és Bukarestet érintette, a magyarlakta vidékekre nem engedte be őket az akkori államhatalom, ráadásul a kommunista hatóságok az utolsó koncert után közölték az együttes tagjaival, hogy nemkívánatos személyek az országban, azaz diszkréten kitiltották őket Romániából.

Természetesen a rendszerváltás után jártak már itt, de valahogy Nagyváradot mostanáig elkerülték. De ez most megváltozik, és a Szent László Napokon fergeteges koncerttel kárpótolják itteni rajongóikat, és kápráztatják el a rockzene szerelmeseit.