„Olyan élményt szeretnénk adni, ami hat a szívre, a lábra, az elmére, az érzelmekre” – Beszélgetés Tóth Kristóffal, KRSával a PASO-ból

Nagyon pörgős, ugrálós és dallamaiban fölülmúlhatatlan koncertélményt hagyott maga után a Pannonia Allstars Ska Orchestra, rövidebben a PASO a nagyváradi Szent László Napokon. Interaktív koncertjük vérpezsdítően hatott a még mindig napmelegétől túlfűtött verőfényes pénteki délutánban. Az énekes energiabombaként buzdította a közönséget, hogy vele együtt táncoljon, ugráljon a jamaikai stílusú ska, raggae zenékre. Tóth Kirstóffal, művésznevén KRSával beszélgettünk a koncert kapcsán.

 

– Ha egy szóban kellene jellemezned az itt megélt koncertélményt, mi lenne az?

– Ez nehéz… Talán az örömzene vagy az életöröm. Valamelyik a kettő közül. Nem tudom melyik a találóbb, de azt hiszem az örömzene.

 

– Nagyon pörgősek a koncertjeitek, telis-tele interakcióval, közös mozgással. Mit szeretnétek ezekkel a dinamikus feladatokkal, mint a felugrás, guggolás létrehozni?  

– Tulajdonképpen azt szeretnénk, ha mindenki részese lenne a koncertnek, beleolvadna a zenei élménybe, és átérezné  azt. A ska alapvetően egy tánczene, amit fűszerezzünk különböző jamaicai stílusokkal vagy balkáni zenével. Tény, hogy a közös mozgást arra használjuk, hogy kicsit megtörje a jeget, hiszen amikor elkezd mozogni a közönség, onnantól kezdve már benne van táncban… Néha már eleve nagyon vevő a közönség, és magától ugrál.

 

– Szerinted mi  a küldetésetek,  mit szeretnétek adni az embereknek?

– Alapvetően a mi küldetésünk az volt, hogy ebbe a régióba a jamaicai típusú skát behozzuk, és bemutassuk az embereknek. De most már ezen túl vagyunk valamilyen szinten, és a saját ízünket is belecsempésztük. Így a zenénk egyfajta lekommunikálása és vérmérséklete azoknak a zenéknek amiket mi nagyon szeretünk. Egy ilyen teljes, komplex élményt szeretnénk adni, ami hat a szívre, a lábra, az elmére, az érzelmekre.

 

– Hogyan tudnád befejezni azt  mondatot: Ha zene, akkor az legyen…?

– Megkapó. Ez a szó leírhatja azt is, hogy milyen a zene, és azt is, hogy esetünkben egy ilyen hipnotikus transzbaejtően repetitív skánál mi az, ami megragad az emberekben, mi lehet a mondanivalója, a lüktetése. Mindenképpen egy ilyen elem kell hogy legyen a dallamokban.

 

– A idei Szent László Napoknak a mottója a Királyi hét. Volt neked valaha ilyen királyi heted, vagy élményed?

– Nagyon nehéz kiválasztani egyet, mert azt gondolom nagyon sok volt, és nagyon hálás vagyok ezért az életnek. Én nagyon szeretek utazni, és voltam sok egzotikus tájon, de igazából olyan helyeken is, amelyek országhatáron belüliek, és ahol a környező tájakban olyan  gyönyörűségeket láttam, vagy tapasztaltam meg, amelyekért máig hálás vagyok. Nagyon vizuális típus vagyok, és nagyon szeretem a gyönyörű tájakat, ugyanakkor persze, ha valahol egy jó  ételt vagy italt tudok megkóstolni, az is nagyon sokat tud jelenteni a számomra. Engem, azt hiszem, hogy könnyű lenyűgözni, és én nagyon boldogan tudom befogadni ezeket az élményeket.

 

– Ha te lehetnél Szent László egy napra, mi lenne az első dolog, amit megtennél?

– Ez nehéz kérdés. Nem tudok konkrétumot mondani, inkább azt mondanám, hogy az intézkedésem valószínűleg olyan jellegű lenne, ami nem csak nekem és a szűk környezetemnek jó, hanem valami egészen globális dolog. Azt hiszem, hogy a valami olyasmit tennék, ami az életkörülményeinket javítaná és a környezetünket, tágabb értelemben ezt a bolygót védené.

 

– Kulisszatitokként elárulnád nekünk, hogy van esetleg rejtett kalapkollekciód?

– Igazából a kalapokat, amelyeket a fellépéseken hordok, azokat elhasználom. Ezek nem annyira tartósak, pár hónap alatt nagyon megrongálódnak. Akad olyan is, amelyekre ráültek a többiek  a buszban úgy, hogy turnéba  voltunk és nem volt nálunk másik. Majd szívrohamot kaptam, de szerencsére ki tudtam kalapálni. Van egy pár, amiket megtartottam. Meg van egy-két baseball sapkám is, de a fellépő kalapokból nagyon kevés maradt meg.