Loyal a Szent László Napokon
A Budapesten megalakult, de erdélyi muzsikusokat is felvonultató Loyal együttes koncertjével rajtol a péntek este a június 19–25. között megszervezett nagyváradi Szent László Napokon.
Önmagukat igazi kárpát-medencei blues-rock bandaként határozzák meg a fellépők, a tagok igyekeznek a hazai és külföldi ősök által kitaposott ösvényen haladni, akikből erőt és inspirációt merítenek, ugyanakkor a Loyal története önálló, és törekednek “a műfaj vérének frissítésére”.
A zenekar tagjai: Baricz Gergő – ének, Demeter Szilárd – basszusgitár, Fekecs Ákos – dob, Megadja Gábor – gitár.
Az együttes – bár nem ebben a felállásban – nem először vendége a Szent László Napoknak, 2014-ben, akkor még Longstepként már álltak a váradi deszkákon.
2017. június 24-én pedig immár új felállásban és új név alatt csapnak a húrok közé a nagyváradi várban, és mindenki szeretettel várnak egy jó kis blues-rock-zúzásra!