„Hazatér” Váradra a Metropol
Igazi nosztalgiakoncertre várja a váradiakat a Szent László Napok: június 25-én, vasárnap a várban lép fel a legendás Metropol Group.
Az együttest nagyváradi magyar gimnazisták alapították 1968-ban a Beatles, a Rolling Stones és az Illés bűvöletében. Az első (és egyben sokáig utolsó) magyar nyelvű albumuk (Electrecord /„égig érhetne az ének…”/1978) után azonban a román kiadó nem tartotta „célszerűnek” az újabb kiadványokat a „kisebbség nyelvén”. Fekete kazetták, dobozok őrizték hűségesen a cenzúrázott, mellőzött anyagot, mint a megsemmisülés előtti utolsó dokumentumot, ezekből válogatott a Moiras Records kiadó, amikor 2016-ban megjelentette a The Black Box című albumot.
E két album számos slágere és sok-sok rég hallott dallam csendül fel tehát a Szent László Napokon, nosztalgiázzon velünk és a Metropollal, vagyis Orbán Andrással, Szász Ferenccel, Dobos Józseffel (gitár és vokál), Trendler Józseffel (dob) és Virányi Attilával (basszusgitár és vokál)!