Demjén Ferenc a Szent László Napokon

Kell még egy szó, Iskolatáska, Hogyan tudnék élni nélküled, Jöjj vissza, vándor, Mikor elindul a vonat, Szerelem utolsó vérig – ugye nem is kell hozzátennünk, hogy Demjén Ferencről beszélünk, hiszen mindenki már dúdol egy dalt a felsoroltak közül, s napokra „beleül a fülébe”. Pedig valóban a Kossuth-díjas Demjén „Rózsiról” beszélünk, aki június 24-én, szombaton a Szent László Napok keretében lép fel Nagyváradon, a várban felállított színpadon.

Arra viszont ma már talán nem mindenki emlékszik, hogy az 1946-ban született művész zenei karrierje 1964-ig nyúlik vissza, és Demjén Ferenc azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Akkor alapította meg ugyanis testvérével, Demjén Istvánnal a Számum együttest, ahonnan 1966-ban a Dogsba léptek át, majd a Liversing tagjai lettek. 1968-ban a Meteor együttesben énekelt, 1969-ben Radics Béla zenekarának, a Sakk-Mattnak lett az énekese. 1970-ben játszott Radics új zenekarában, a Tűzkerékben is. Karrierjük kezdetén bátyjával közösen saját maguk készítettek gitárokat szekrénypolcok felhasználásával, az elektronikát is ők készítették el hozzá.

1970-ben találkozott Bergendy Istvánnal, aki meghívta saját együttesébe. Szövegíróként a Jöjj vissza, vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek. Az országos ismertséget az 1970-es szilveszteri televízióműsor hozta el számukra, melyben Hofi Géza műsorszáma három perccel rövidebb lett, és a fennmaradó időt kitöltendő előadhatták a Mindig ugyanúgy című számot. 1977-ben Demjén Ferenc, mivel szerinte a Bergendy zenekarban már túlságosan keveredtek a műfajok, és nem tudtak újat hozni, valamint ő nem tudott fejlődni abban a formában, kilépett a zenekarból.

Új szólóalbumának dalait már az ez év őszén megalakult V’Moto-Rock nevű együttessel mutatta be. 1977 és 1983 között Katona Klári, Sztevanovity Zorán, Zalatnay Sarolta, Szűcs Judit és Kovács Kati lemezein működött közre. Szöveget írt többek között 1985-ben a Szerelem első vérig, 1987-ben a Szerelem második vérig és a Moziklip, valamint az 1996-ban bemutatott Honfoglalás című, nagy sikerű filmek betétdalaihoz, amelyeket részben ő is adott elő.

Nagyjából a rendszerváltás óta szólókarriert folytat, Erdélyben és a Partiumban is számos nagy sikerű koncertet adott, azt viszont lehet, hogy kevesen tudják róla, hogy fényérzékenysége miatt visel fellépésein napszemüveget.
Nem lesz ez másként június 24-én sem, amikor a Királyi hét keretében mindenkit (vissza)vár a Nagyváradi vár.