Királyi hét a nagyváradi várban

Királyi hétre vár mindenkit június 19–25. között a Szent László Napok – a  nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálunk úgy, hogy közben fejet hajtunk városalapító lovagkirályunk előtt. Szent László személye idén még erősebb kapocs lesz az események között, hiszen szent királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt.

Természetesen nem marad el az évente nagy népszerűségnek örvendő kézművesvásár és az össznépi örömfőzés sem, neves meghívottak tartanak előadást, könyvbemutatót,  gyermekprogramból pedig sikerült annyit csokorba gyűjtenünk, hogy nyugodt szívvel kijelenthetjük: egy gyerekfesztivál is helyet kap a kulturális rendezvénysorozat égisze alatt.

Június 22–25. között pedig – ahogy azt megszokhatták – minden este ismert és elismert előadók lépnek fel a Szent László Napok színpadán. További részletekkel hamarosan jelentkezünk az esemény Facebook-oldalán: www.facebook.com/SzentLaszloNapok2017/, illetve honlapunkon: www.szentlaszlonapok.ro.

Idén is minden korosztályt vár a nagyváradi vár!

IMG_6225_k